Mondjuk így aztán tényleg tét nélkül és könnyen lehet szidni a politikusokat: van is miért, jogos is, hülyék is, lopnak is, talán még gyilkolnak is, de hát rájuk kell szavazni, mert csak akkor lesz a galaxis legnagyobb fenegyerekéből Magyarország előremegy-nem-hátra miniszterelnöke, ha ezekkel a tolvaj, hülye gazemberekkel veheti körbe magát. Biztos jól tudnak ultizni a főnivel, a sok hamiskártyás, szemük se áll jól alakok. Ilyen ez a Magyarország, így szeretjük, vagy épp ennek ellenére.

Persze nem fogom védeni az ellenzéket sem, mert nincs mit. A magam civil módján igyekeztem a kampányhoz hozzátenni annyit, amennyit tudtam, de ez nem az ellenzéki pártoknak szólt. Elsősorban Márki-Zay Péter miatt igyekeztem meggyőzni a környezetemet arról, hogy a 12 még gombócból is sok, nemhogy teljhatalomban eltöltött évből. Ez most ennyire volt elég.

Pétert viszont ez a hatpárti össze-súrlódás beengedte a csatatérre, ahol szabályosan lemészárolta őt a propaganda. Mármint egy kicsit. Én egy őszinte embert láttam, aki egy 60 fokban megdöntött pályán focizott egy bedeszkázott kapu ellen, miközben a saját elvileg csapattársai is gyakran az ellenfélnek passzolták a labdákat. Nem feltétlen direkt, csak épp ennyit tudnak. És még le se fújták a meccset hivatalosan, már a hátában volt a kés. Azután tényleg csodálkozik itt mindenki, ha a normális, igaz emberek a politikai közélet, pártok közelébe se hajlandóak menni, csak a selejtet fújja össze oda a szél mindenhonnan.

A pálya - térjünk vissza erre a képre - elsősorban azért van 60 fokban megdöntve, mert ezek a csodálatos ellenzéki pártok az elmúlt négy évet is azzal töltötték, hogy nem csináltak semmi érdemi munkát, amivel elmagyarázták volna bárkinek az országban, hogy mi a probléma Orbán folyamatos teljhatalmával. Hova vezet ez, hol fogjuk ezt (nagyon) megszívni.

A fidesz se jobb semmilyen szempontból, mint amit az ellenzék fel tud mutatni, csak az emberek már megszokták a narancshéjjal kevert fűrészpor ízét, azt hiszik ez ehető, ettől jól lehet lakni, ebből gyarapodni lehet, nem csak túlélni a mindennapokat. Az előválasztás viszont izgalmas volt. Feltűnt Márki-Zay Péter és sokan úgy gondolták, hogy hoppá, ez itt most nem fűrészpor, ez valami más minőség talán. Lehet, hogy még emészthető dolog is előkerül ebből az egészből. Tartott mindez nagyjából az előválasztás végéig, ahol először is nagyon sokan fellélegeztek, hogy egy az ellenzéki pártokon kívülről érkező ember legyőzhette a pártokat, másrészt viszont - és ez a nagyobb baj - szinte azonnal beindult a Márki-Zay jelenség feltöltése fűrészporral. Nehogy maradjon valami a kampány végére abból, ami miatt megnyerte az előválasztást. Persze hibák voltak, rossz mondatok voltak, de meggyőződésem, hogy ez az egész nem ezen múlt.

Magyarország diktátort akar választani 4 évente, mert azt tanultuk meg, hogy ez az ország állandóan stresszben és vészhelyzetben van. Márpedig vészhelyzetben diktátor kell, aki diktál. Nem viták, meg beszélgetések, meg kibeszélések, meg a helyzet feltárása. Harc, ütések, túlélés. Ebben élünk legalább két évtizede. Orbán Viktort meg sokan gondolják jó diktátornak, pedig csak szerencséje volt. Eddig mindig megúszta a valódi vészhelyzeteket. 1998-ban és 2010-ben is egy gazdasági fellendülés idején vette át a stafétát. 2022 azonban más. És ezt lassan mindannyian a bőrünkön fogjuk tapasztalni, és nagyon hamar elválik a “bél” a májtól, hogy szebben fogalmazzam meg a régi mondást, mint ahogy azt általában szokták idézni.

Én valahol tényleg azt hiányolom, hogy valaki mondja már ki, hogy ide nem kellenek nekünk diktátorok. Rakjunk rendet magunk körül nélkülük. És legközelebb, ha parlamenti választások vannak, parlamenti képviselőket válasszunk, ne miniszterelnök-jelöltet. Van négy év elmagyarázni mindenkinek őszintén, az ő szintjén, hogy mi a különbség a kettő között.