Kiállás egy barát mellett
2018. 07. 11. 11:32

Emlékszem egy győri bírósági tárgyalásra, ahol az akkor épp a Strigoniumot vezető volt alpolgármester, Knapp János Pál azt vágta a fejemhez, hogy a Szent István Gimnázium legendás "diáklázadóinak" egyike, Borz Gergely az én alkalmazottam. Már nem teljesen világos, hogy mit is akart ezzel bizonyítani, illetve miért volt ez neki olyan fontos 2011-2012 környékén, de mégis, a tegnapi napon, az Átlátszó cikkét olvasva ez az intermezzo jutott az eszembe.

Történt ugyanis, hogy Rádi Antóniának megjelent tegnap az atlatszo.hu-n egy Esztergomot az egyik OLAF üggyel Borz Gergelyen keresztül összekötő cikke. Antóniával a Meggyes elleni politikai kampány során többször jómagam is együttműködtem - jelentek meg még a HVG-ben olyan Esztergomról szóló cikkek, amiknek a tényállításait a Szeretgom segítségével is validálta az újságírónő. Sajnálom, hogy erről a cikkről, az abban szereplő sugalmazott kapcsolatokról nem kérdezett meg.

Azóta az Átlátszó cikkét megosztotta az esztergomi nyilvánosság több szereplője is, anélkül, hogy bármelyik szerkesztő érdemben kommentálta volna az állításokat, amiket a cikk megfogalmaz. Nem gondolom, hogy ez morálisan rendben van. Esztergomiak vagyunk, lokálpatrióták vagyunk, és eddig mertem azzal a feltételezéssel élni, hogy a legtöbbünkben azért az Esztergom és az igazság iránti elköteleződés erősebb a párthűségnél. Úgy látom, ez a feltételezés megdőlt. Simán vannak köztünk olyanok, akik szemrebbenés nélkül letolvajozzák a hírbehozott esztergomiakat, kiszolgálva megrendelőik igényeit. 

Az Átlátszó két valós mozzanaton keresztül igyekszik besározni városunk polgárait: Borz Gergely Romanek Etelka fia, illetve Borz Gergely egy olyan budapesti cég alkalmazottja volt, melyet az OLAF vizsgálata többmilliárd forint szabálytalanságon kapott. A cikk ezekkel a valós tényekkel azt sugalmazza, hogy ehhez a szabálytalansághoz Gergőnek is, illetve édesanyjának is köze lehet. Lehet Etelkát nem szeretni. Lehet az elmúlt évek esztergomi egyhelybentoporgását egyedül az ő nyakába varrni. Teszi is ezt egy ideje egy a Fideszhez erősen kötődő kör - előkészítendő a jövőre várható csapatváltást, vagy inkább visszatérést... De nem szabad megengedni, hogy arról zengjen az ország, ráadásul teljesen megalapozatlanul, hogy Esztergom vezetőjéig vezet a szál egy korrupciós ügyben, mert a fia főnökei trükköztek az EU-s forrásokkal. Ez egész Esztergomot rossz hírbe hozza. Már megint.

Ráadásul Borz Gergely munkáját mindannyian ismerjük Esztergomban. Tétényi Éva 2010-es győztes kampányának minden arculati elemét ő tervezte önkéntesként: szórólapokat, online felületeket, kiadványokat. Például ezt:

Gergő tervezte a Szeretgom számos korábbi webdesignját, ő alkotta meg a számos esztergomi vállalkozás arculatát. Ha messzebbre visszamegyünk, rengeteg esztergomi mémet, Meggyes idejéből származó vicces képet ő készített. Nem azt érdemli az esztergomi közvéleménytől, hogy ezt az arcátlan támadást ellene tétlenül nézzük. Bár teljesen háttérbe vonult az esztergomi közéletből, miután édesanyja legyőzte Tétényit és polgármester lett, tett le annyit az asztalra a város jövőjéért ez a fiatalember a 2007 és 2011 közötti években, amiért bőven nem ezt érdemli.

Ezért felhívom az Átlátszó cikkét megosztó esztergomi megmondó blogok és médiatermékek szerkesztőit, hogy érdemben kommentálják Rádi Antónia írását. Nem azt kérem, hogy velem értsenek egyet: de írják le, magyarázzák el az olvasóiknak, hogy szerintük miért volt fontos ezeket az állításokat, sugalmazásokat megosztani a várossal, mi volt ezzel a céljuk, hogyan értékelik a cikkben leírtakat. Tényleg azt gondolják, hogy 2013-ben a grafikusként, egyetemistaként dolgozó Borz Gergely munkahelyének cégvezetői azért nyerhettek EU-s pályázatokat, mert 2014-ben Borz Gergely édesanyját indította a Fidesz Tétényi Évával szemben? 

 

Cserép János

Borz Gergely barátja 2007 óta