Mottó helyett:

Az érzelgőség legrikítóbb példái azok a regények és filmek, hol a szereplőket szét lehet válogatni a jók és gonoszok csoportjába. Legangyalabbak a főszereplők, kikkel az olvasó együtt sír és nevet, szinte egybeolvad velük; de ha jobban megnézzük ezeket a főszereplőket, nem is olyan angyalok: kicsinyes, kapzsi, édeskés
vágyaik vezetik őket. A többi szereplők aszerint minősülnek jóvá és rokonszenvessé, vagy gonosszá és gyűlöletessé, hogy a főhősöket támogatják-e, vagy gátolják-e. Legtöbb mai ember az érzelgős regények módjára nézi a világot: amerre vágyai terelik és akik e vágyakat
segítik, azok a jók; vágyainak gátlói a rosszak.
A mai átlagos emberismeret megdöbbentően együgyű. Legtöbb mai ember csak azt a felületet látja belőled, amelyet az ő kedvtelései és igényei felé mutatsz; nem nézi, hogy bensőd milyen; a nő aszerint itél rólad, hogy szórakoztatod-e, hevíted-e, a férfi pedig aszerint, hogy
miként illeszkedsz az ő elveibe, terveibe, megrögzöttségeibe. A jót összecseréli a vonzóval, csábítóval; nem csoda, ha a magánéletben is,
közéletben is többnyire kalandorok vezetik. Örökös a csalódása és kiábrándulása, hibáztat minden égi és földi hatalmat, mások gonoszságát, néha még saját ostobaságát is; csak éppen arra nem
gondol, hogy embertársait ne az ő igényein keresztül nézze, hanem önmagukban.
(Weöres)

A tegnapi nap két szempontból volt érdekes számomra. Egyrészt megkezdtem életem hetedik hatévét. Nem szeretem ezt nagydobra verni: a hozzám hasonló introvertált személyiségek egyik fő tulajdonsága ugyanis, hogy a szociális interakció energiát von el tőlünk.  Minél kevésbé belsőkörös személlyel interaktálunk, annál több energiába kerül mindez, és csak a magány és az önreflexió tölt vissza valamennyit. Hogy most mégis itt leírom, annak nem az az oka, hogy utóköszöntéseket akarok begyűjteni - csupán találtam egy retorikai vonalat, amelyre felfűzhetem a mondanivalómat.  

A másik, sok szempontból fontosabb téma az Átlátszó.hu-nak írt cikkem megjelenése volt, amelyet tőlem függetlenül épp tegnapra időzítettek. Sokat virrasztottam a mondatok felett, sok ember véleményét kikértem a vázlatokról, megnézte és tényadatokat szolgáltatott hozzá még az önkormányzati jogi iroda is (akik több, a szövegben meglévő tárgyi tévedésre is felhívták a figyelmem). Dönthettem volna úgy, hogy a nevem nélkül jelenik meg. Végül úgy alakult, hogy nem így döntöttem. Ennek következményeként viszont olyan mentális terhet kaptam a nyakamba, amire nem számítottam. 

A " narancs-udvar kedvelt krónikásának " csak ennyire tellett !!! - írta rólam este a Facebook-on gyerekkorom egyik példaképe, a belvárosi házban örök idők óta egy emelettel alattunk lakó Lajos bácsi. A mérnök, akinél a 80-as években először láttam otthoni számítógépet, ami legelső hatévem végén  annyira elvarázsolt, hogy rávettem a szüleimet, hogy nekem is kell egy olyan, pedig 1985-ben nem lehetett csak úgy besétálni a sarki boltba, hogy ott számítógépet vegyenek a gyereknek. Sok szempontból ez predesztinált arra, hogy ma egy szépen növekvő, szoftverfejlesztői kapacitást exportáló céget vezetek és nincsenek anyagi gondjaim, jut időm és pénzem ezt az oldalt is fenntartani - röviden: Lajos bácsi nélkül talán ma nincs Szeretgom sem. Mégis, narancs-udvar kedvelt krónikása - ennyivé redukálódtam a szemében az elmúlt 4 és fél évben. És nyilván sok másik ember szemében is, ha valaki, aki amúgy azóta ismert, mióta a csattogó lepkét tologattam, ennyiben össze tudja foglalni a létezésem értelmét.

Az ötödik hatévemet egy eléggé súlyos időszakban fejeztem be. Perek, büntetőfeljelentések tömkelegét zúdították a fejemre. Az önkormányzati vezetés számára én voltam a második-harmadik számú közellenség Horváth Mihály és Bejó Gábor mellett, év végén az én levágott fejemet is hurcolták a főtéren rendezett meggyszimpatikus tüntetésen. Megterhelő időszak volt, nem sok barátom maradt Esztergomban, aki nyíltan kiállt mellettem. Akik maradtak, azok főleg a Szeretgomon maradtak - ennek a portálnak a közössége jelentette számomra ebben az időben Esztergomot. Nem volt ez sok ember - minden egyéb híresztelés ellenére - az aktív mag talán ha 50-60 fő lehetett, képviseltette benne magát minden valamirevaló politikaközeli helyi szervezet. A cirkuszt persze - nekik ingyen volt, és a szórakozás is garantált - folyamatosan követte heti 5-6 ezer esztergomi.

Egy évvel később egy kicsit megbukott Meggyes. És nagyon megbukott a Meggyes kultusz.

Akkor még sokan azt gondolták, hogy ebben nekem is részem volt. Volt aki emiatt haragudott rám, volt, aki nem. Lajos bácsi például azok között volt, akik nem haragudtak, erre biztosan emlékszem. Valami tehát 2010 után romlott el.

A Szeretgom "kemény mag", az az 50-60 ember is zömében úgy érezte, hogy idő van, az eddigi informális, laza köteléket szorosabbra kell fűzni, és a tevékenységünket Meggyes kultuszának bukása után koordináltan az új polgármester mellett kifejtendő tevékenységekre kell állítani, főleg azért is, mert kampányához ennek a csoportnak egy nagy része tevőlegesen is rengeteg mindennel hozzájárult. Mi, a naívabbak azt gondoltuk, hogy a rendrakás időszaka következik. Jól láttuk, hogy minden ügy egy időzített bomba, Meggyes perei bukott perek, felelősen dolgozó városvezetés nem tehet mást, mint egyesével végigmegy minden egyes aktán és amit tud, kijavít, jóvátesz, elegyenget, megbékít. Ebben tudtuk, hogy a testületi többség nem lesz partner, de ha egyszer az ügyek elindulnak, a számok kiderülnek, a valóság átsejlik a kultusz által fenntartott ködön, az áttörést csak el lehet érni. Ha ez lett volna az irány, minden szabad energiánkat készek voltunk mozgósítani. 

De nem ez következett. 2014-ben Romanek úgy vett át ügyeket és aktákat Tétényitől, ahogy neki Meggyes azokat 2010-ben átadta. De előreszaladok, még nem tartunk itt... Szóval nem ez következett. A bukott kultusz helyén egy új kultusz kezdett el felépülni. Mi páran, akik aktívan romboltuk az előzőt, értetlenül néztünk egymásra, hogy ez most mi a férfinemiszerv, kinek jó ezzel foglalkozni most, amikor érdemben kellene előre menni és dolgozni. Aztán kiderült, hogy tanácsokra nincs szükség. Követőkre? Rájuk annál inkább. Akik meg lemorzsolódnak, nos mindenki pótolható - hangzott a mondás, amire bármely HR tanácsadó hozzáteszi: csak épp milyen áron.

Végül a Szeretgom közvetlen környezete egész gyorsan lemorzsolódott. Azt hiszem úgy voltunk vele (én legalábbis úgy voltam, és extrapolálok), hogy a kultuszépítés nem szerepelt a programban amire szavaztunk, úgyhogy ebben nem is szívesen veszünk részt, egyébként sok sikert a város rendberakásához, ha abban haladni tetszik tudni, majd tapsolunk. Néha kicsit tapsoltunk. Sokszor inkább a fejünket csóváltuk. Amikor szeretgomos cikkekből összelopkodták egy zsandarkos könyv anyagának felét, befogtuk az orrunkat, visszanyeltük ami feljött, és zömében csendben maradtunk. 

Fontos adalék, hogy ez a lemorzsolódás csak a szigorúan vett, néhány fős belső kört érintette, nem az előbb említett 50-60 fős "kemény magot". Ez aztán éket ütött a közösség és az azt összegründoló kör közé. Nem is kicsit.   

Minden kultuszépítő környezetében egy idő után ugyanis óhatatlanul eljön az a pont, amikor gyanússá kezd válni mindenki, aki nem tapsol. Nem tudom ez pontosan mikor lehetett. Kialakultak más kommunikációs csatornák, kiestek zsebekből sokmilliók kultuszmagazinra, (jobbmintahídlaphétköznapra), a Szeretgom meg talán pont el is vesztette a varázsát. Nincs ezen mit szépíteni. Másra koncentráltam: szépen lassan megnyertem és/vagy kifaroltam minden folyó perből és büntetőeljárásból, egy kivételével. (Végül csak sikerült bepiszkítania Meggyesnek az erkölcsi bizonyítványomat: el lettem ítélve törvény elleni uszításért és büntetésül bírói csúnya nézést és megrovást kaptam, amiért 2009-ben írtam egy cikket, miszerint esetleg nem kéne adót fizetni a Szent István Gimnáziumot épp eltipró városvezetésnek. A Gimnázium sírba tételével kapcsolatban rajtam, a tiltakozón kívül mást nem nyilvánítottak bűnösnek).  Mindez persze megtöri az ember lelkesedését. 2011 után tudatosan kivontam magam a Szeretgom napi működéséből. Elkezdtem alkalmazottat fizetni azért, hogy a honlap tovább működjön, napi személyes közreműködés nélkül is. Bejó teljesen kiszállt a Szeretgomból, egyéb projektekkel kezdett foglalkozni. Változott a hangnem, személytelenebb lett, látszólag konszolidáltabb lett minden.  Közben a város is sokat változott, a kezdeti eufória helyét általános kiábrándultság telepedett rá, főleg a 2012-es sikertelen népszavazás után.

A Szeretgom egykori kemény magjába éket verő repedés mentén a korábban közös célok mentén összejött együttműködés eddigre darabjaira esett szét. Egyesek masszívan beálltak a kultusz építésébe, mások mereven elutasították azt és a háttérbe húzódva csóválták a fejüket, megint mások nem érzékelve, hogy itt valójában csak ingyencirkusz van, szimpla követők maradtak a kultuszt változó mértékben magukba fogadva. Félelmetesen sokan voltak, akik a Meggyes kultuszt elutasítva habzsolva falták bele magukat Tétényi kultuszába és máig is rózsaszín felhőben élnek. 

2013-ban aztán beütött a krach. Az állóvízbe méretes téglaként vágódott be a Fideszen belüli hatalmi harc. Megkezdődött ugyanis az, amit eredetileg 2009-ben szerettünk volna elérni: belülről kezdte el megtisztítani magát Meggyes kultuszától a Fidesz. Álljunk meg egy pillanatra, mert fontos. A Szeretgom soha nem támadta direktben a Fideszt mint párt entitást. Mi Meggyes személyi kultuszát láttuk a városra végzetes veszedelmet hozó förtelemnek, és a küzdelem, amit folytattunk, mindig is elsősorban ez ellen folyt és az ellen amit ennek a nevében mások elkövettek. Számos, kifejezetten a Fideszt támogató személy került ezen gondolatot elfogadva velünk egy hullámhosszra és egy platformra. A már emlegetett Horváth Mihály, az általa is alapított Polgári Esztergomért Egyesület tagjai eklatáns bizonyíték erre az állításra.

Ezen a ponton döntési helyzet elé kerültünk. Én személyesen is, illetve a Szeretgomot akkoriban főszabályként szerkesztő kollégám, Villy is. Lajos bácsi szemében valószinűleg ekkor lettem kisördög.  Az eddig kétszereplős játszma (Tétényi vs. Meggyes) háromszereplőssé vált (Tétényi vs. Meggyes vs. Völner). 

Három dolog történt. Villy döntött a legjobban: kiszállt a Szeretgom szerkesztéséből és tisztán szoftverfejlesztői feladatokat kért tőlem. Ennek köszönhetően ma is beszélőviszonyban van mindenkivel, akivel két évvel ezelőtt beszélőviszonyban volt. Bejó másfél év hiatus után újra elkezdett publikálni a Szeretgomon, méghozzá egyértelműen a Völner féle Fidesz-oldal érdekében megfogalmazott cikkeket. Én pedig egy nyugodt őszi napon 2013-ban inkább szimplán lekapcsoltam a Szeretgomot.

Megfutamodtam? Lehet. De ez tűnt a legjobb megoldásnak. Egy hétig állt az oldal. A reakciók vegyesek voltak. Az olvasók persze nem értették az egészet: a portál ezt megelőző időszakának cikkei nem igazán szóltak arról, hogy mi is  zajlik Esztergomban a színfalak mögött. Váczy-Hübschl István nekrológszerű bejegyzést írt, amiből alig lehetett nem kiérezni a megkönnyebbülést, hogy ha ez így marad, akkor egy szereplővel kevesebb miatt kell aggódni a 2014-es választáson. A Fidesz oldaláról pedig értetlenség és "ugye hamar visszakapcsolod" jellegű kérdések jöttek. Kicsit sem volt ironikus a helyzet. A Meggyes kultusz ősellenségének számító Szeretgom volt 2013-ban az egyetlen olyan olvasott esztergomi weboldal, ami meg tudta célozni azokat, akiket a Fidesz vissza akart csábítani a saját szavazói közé. Ők ezt tudták. Szerintem Tétényi is tudta. Igazából mindenki tudta. Még Meggyes is. 

Persze visszakapcsoltam. Részben engedve a Fidesz nyomásának, részben mert ezt éreztem helyesnek. És mindezt úgy megbeszélve magammal, hogy a Tétényi kultusz sem különb, mint amit Meggyes felépített, és legalább ugyanolyan veszélyes a városra nézve. Így lettem egyesek által megbélyegezve, mint narancs udvari krónikás. A Meggyes-törvény ellen uszító narancs udvari krónikás.

Nem, nem kaptam pénzt - ez talán a leggyakoribb elgondolt motiváció. Felmerült persze, hogy fizetnének. Mármint lenne reklám-megrendelés. Kértek, de nem adtam árajánlatot, nem lett reklám-megrendelés. Van elég bevételem a külföldi szoftveres projektjeinkból, nem szorulok aprópénzre. Leigazoltuk a Szerdától Marczali Tomit hírszerkesztőnek, teljes meglepetés volt számára a bejelentett munkahely. 

Persze jó lenne ha a Szeretgom egyszer, valamikor, majd ha elmúltak a viharok, önfenntartó lenne. Az sem ártana talán ha többet tudnék fizetni a cikkeket jegyző bölcsész kollégáknak. De soha nem volt ez a projekt profitorientált. Régen jöttek a cikkek a közösségből, fizetség nélkül is. Ez is elmúlt. Az eredeti szlogenünk: egy helyre hozni a tettre kész városlakókat, egy élhető város megteremtéséért még mindig itt kéne lebegnie mindenki szeme előtt. De 2013-ban ez a város élhetetlenebb volt, mint Meggyes alatt bármikor. És önálló, tettre kész emberből is kevesebb volt, mint korábban bármikor. 

Úgy gondoltam és most is úgy gondolom, hogy van még missziója ennek a portálnak Esztergomban. Nem vagyunk készen azzal a munkával, amit 2006 májusában elkezdtünk. Nem hírportálnak indultunk, nem is hírportált akarok hosszú távon üzemeltetni. Mert kit érdekelnek valójában egy kisváros hírei? Közösséget, közösségeket akarok formálódni látni azoknak az eszközöknek a segítségével (fórumok, hírek, ötletek, stb), amelyeket fejlesztünk. Egy közösséget már felépítettünk közösen. Ideje összeszedni ennek a darabjait.

Nincsenek angyalok. Nincsenek ördögök.